Előadás: Nehéz szociális helyzetben lévő csoportok – Kiss László

2019. október 2-án Kiss László látogatott el a B komponens diákjaihoz. Előadása “Van kiút” címmel a nehéz szociális helyzetben levő csoportokról szólt. Témája elején saját példájával mutatta be, honnan hová juthat el az ember. Intézetben nevelkedett gyerekből hogyan lett ő sok tanulással, kitartással, pozitív gondolkodással a társadalmi ranglétrán egyre feljebb jutva többek között minisztériumi szakfőtanácsos. Ki lehet hátrányos helyzetű? A gyerekekkel közösen, ismereteiket felhasználva beszélt az okokról, amik a hátrányos helyzetet előidézik. Ezek megismerése után rátért arra, hogyan lehet és kell tenni a hátrányos helyzet leküzdéséért. Híres külföldi és magyar emberek példáján – pl. Érdi Tamás vak zongoraművész, Teréz anya, Coco Chanel, Charlis Chaplin – keresztül mutatta be, hogy töretlen optimizmussal, hittel, akaraterővel igenis le lehet küzdeni a hátrányokat. Filmrészletekkel illusztrálta mondandóját. Egy tanulóval be is mutattatta, hogyan tájékozódik, mit érez egy vak ember. Végül a szalontüdő című kisfilmet nézték meg, amiben a hátrányos helyzetű kisember emberi nagyságát, önzetlenségét láthattuk. A gyerekek mindvégig figyelmesen, értően, aktívan vettek részt az órán. Mindenki vitt magával hasznos ismereteket, megfontolandó gondolatokat. A program végén két tanuló külön is beszélgetett Kiss Lászlóval a téma kapcsán. Egyikük arról kérdezte, volt-e nagyon mélyen elkeseredett élethelyzetben, s hogyan lábalt ki belőle. Másikuk saját példáját, vak ikertestvérét említette meg, aki szintén tud kerékpározni, segítő családja és saját akaratereje segítségével. Nagyon köszönjük a tartalmas, lélekig hatoló előadást!

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.