Tematikus foglalkozás (“A” komponens)
A tematikus órákon plakátot készítettek a tanulók az előző foglalkozásokon megismert, összegyűjtött témákkal kapcsolatban. Megbeszélték milyen egy plakát, mi a célja. Ennek során fejlődött kreativitásuk, kézügyességük is.
Tematikus foglalkozás (“B” komponens)
4. foglalkozás: A tagországok, a tagországok megismerése volt a téma. Feladatsor megoldásával a tagországokkal kapcsolatos kérdéseket, képes felismerő feladatokat, híres embereket, híres épületeket kellett megválaszolni.
Nyelvi foglalkozás – német
A német nyelvi foglalkozáson szósüni készítésével összegyűjtötték a lakóhely témával kapcsolatos fontos szavakat, szókapcsolatokat. Szókártyákat készítettek, képkártyákat rajzoltak az új szavakhoz, majd memória játékkal begyakorolták őket. Szövegértési feladatot oldottak meg a témában. Összefoglalásként hét mondatos szöveget írtak kérdés-felelet formában.
Nyelvi foglalkozás – angol
Angol foglalkozáson párválasztó és csoportalakító játékokat játszottak a család témakörhöz tartozó szókártyák segítségével. Majd párosan, illetve kisebb csoportokban ismételték, gyakorolták a tanultakat. Óra végén közösen rendszerezték ismereteiket. A tantárgyi foglalkozásokon a szorzótáblák felelevenítésével kezdtek.
Tantárgyi fejlesztés
A Tikk-Takk bumm játék 1-2 bumm változatát játszották. A Primo kalkulino matematikai oktatójáték megismerése, játszása során az alapműveletek, összeadás, kivonás, szorzás, osztás cselekvő használata valósult meg. A játékszabály elsajátítása a közösség formálásához is hozzájárult.