TeSzedd! akció
Társadalmi felelősségvállalás programunk keretében 2019. március 19-én az országos TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akcióhoz csatlakoztunk. Az előkészítés során megismerkedtünk a program szerepével, elveivel. A szemét a településeken szétszórva nem csak csúnya látvány, de rendkívül szennyezi is a környezetet. Fontos volt megértetni a gyerekekkel, hogy a szemét összeszedésével nem csak egy szebb, tisztább várost kapunk, de a környezetünk védelmében is sokat teszünk. A program bevezetésének kezdetén még távolságtartással fogadták a feladatot, de aztán megértették és elfogadták. Az is segítette az elfogadást, hogy országos akcióhoz csatlakoztunk, így érezhették a közösségi összefogás erejét is. Örömünkre egy-egy szülő, nagyszülő is csatlakozott hozzánk. A programot a két csapat kiválasztásával és az útvonal kijelölésével kezdtük. A zsákok és a kesztyűk kiosztása után először az iskolaudvart és az iskola környékét tisztítottuk meg. Ezután elindultunk a kijelölt útvonalakon. Nagy lendülettel, kíváncsisággal, tettre készen álltak neki a munkának. Sokat segített az is, hogy az autósok lelkesen integettek, dudáltak a gyerekeknek. A pozitív visszajelzés megerősítette a fiatalokban, hogy jó dolgot tesznek. Elképedve látták, mennyi csikket, szemetet dobálnak el az emberek. Amit csak tudtunk, összeszedtünk, de sajnos a csikkeket nem győztük minden esetben. Ahogy teltek a zsákok, egyre inkább fáradtak a gyerekek. A jó munka elismeréseként mindkét csapat beiktatott egy-egy játszóteres, játékos pihenést is. A játék után újult erővel álltunk neki újabb területek megtisztításának. A program végén elégedetten szemléltük a megtelt zsákokat. A munkánkat pozitívan értékeljük, a gyerekek szemléletformálása sikeres volt.