proba bejegyzései
Személyes találkozó 6. -“A” komponens
Személyes találkozó 6. -“A” komponens
6. személyes találkozó-Budapest-2019.11.26-27. 6. személyes találkozónk ismételten Budapesten valósult meg testvériskolánkkal közösen 2019.11.26-27-én. Budapestre érkezvén a Fővárosi Művelődési Házhoz érkeztünk, ahol megvártuk a testvériskolásaink megérkezését is, majd ezt követően színházi előadás keretében a Csavar színház előadásában megtekintettük Arany János: a Jóka ördöge művét. A Csavar Színház legújabb mese előadása, amely… Continue reading
Személyes találkozó 2. – “B” komponens
Személyes találkozó 2. – “B” komponens
2019. október 24-én a testvériskolás B komponens tanulóival három napos látogatásra indultunk, Szlovákiába. Utunk első állomása Komárom volt, ahol Szili Ferenc idegenvezetővel látogatást tettünk a Monostori erődben. Lenyűgözött bennünket a monumentális hadtörténeti műemlék történelme, építőmestereinek ügyessége. Vezetőnk arról is beszélt, milyen események, rendezvények zajlanak ma hatalmas udvarában és falai között.… Continue reading
Heti foglalkozások 72.
Tematikus foglalkozás – “A” komponens A projektzáró foglalkozáson dramatikus játékokat játszottak. Fontos volt az egymásra figyelés, egymásra hangolódás. Válogattak a programok során készült fényképekből, felidézték az emlékeket a fotókon keresztül. Tematikus foglalkozás – “B” komponens A Tematikus B foglalkozás játékos projektzáró óra volt. Az élményeket választható formában, rajzban, fogalmazásban eleveníthették… Continue reading
Heti foglalkozások 71.
Tematikus foglalkozás – “A” komponens A projekt legemlékezetesebb pillanatainak megörökítése történt rajzos formában. Az elkészült munkákat egymásnak megmutatták, elmesélték a rajzokon látható élményeket. Tematikus foglalkozás – “B” komponens Az Európai Unióról való Ismereteket összegezték keresztrejtvény segítségével. A válaszok megadásához az internetet is lehetett használni. Nyelvi foglalkozás Letter writing Az angol… Continue reading
Heti foglalkozások 70.
Tematikus foglalkozás – “A” komponens A projektben megvalósult programokat értékelték, az emlékeket, élményeket idézték fel a fotók segítségével. A tanulók fogalmazást írtak a témáról, a legmeghatározóbb élményről, s hogy ők mivel lettek gazdagabbak, majd felolvasták azokat. Tematikus foglalkozás – “B” komponens Az Európai Unióról tanultak összegzése történt az órán. Feladatlapot… Continue reading
Kulturális program 12. – Susán Péter
Kulturális program 12. – Susán Péter
Susán Péter “Magicman” bűvész látogatott el iskolánkba 2019.11.21-én. A gyerekek izgatottan várták a programot, hiszen bűvészt élőben, ráadásul ilyen közelről nagyon kevesen láttak közülük. Mindannyian hittük, hogy most nem tudnak becsapni bennünket, és látni fogjuk a trükkök igazi arcát, rájövünk a megoldásra. A bűvész kecsegtetett is bennünket valami hasonlóval, hiszen… Continue reading